3.3. A kazárok és fehér hunok nyelve
3.4. Első szakaszfüggelék: A kazárok és testvérnépeik
3.5. A besenyők
3.6. Második szakaszfüggelék: A fehér hun utódok manicheizmusa

Ezt a Fekete folyót egyébként maga Teofilaktosz is egy másik szövegösszefüggésben (VII. 9, 12) Szogdia és Baktria vidékére helyezi. Szogdiát és Hyrkániát pedig az a Khoraszán köti össze, ahonnan viszont El Bakri X. századi arab író származtatja a hungarusokat (mindezeket lásd később bővebben). Tehát Teofilaktosz 550 körül emlegetett ogórjai, uarchonjai és (igazi) avarjai azonosak Mihály pátriárka wugurjaival, akik tehát 585 körül a Káspi-tavat délről megkerülve a Kaukázuson keresztül jutottak Európába a kazárokkal és bolgárokkal együtt. Ezt a mozgást ettől kezdve a Nyesztor-krónikából követhetjük nyomon: a kazároktól először a bolgárok jöttek a Dnyeper irányába, majd a fehér ugorok a 600-as években (azaz a ogór -várhun avarok), ugyanezen időben jöttek az (igazi) avarok is, majd a besenyők, utánuk pedig a fekete ugorok (azaz a kazároknál hosszabban időzött wugurok), már Oleg idejében. (Mindezt lásd később részletesebben.) Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy Árpád népe azonos Teofilaktosz ogórjaival illetve Mihály pátriárka wugurjaival, továbbá a magyar őshaza a dél-káspi régióban van, és a magyarok édestestvérei a kazárok, bolgárok és avarok! (Némelyek persze elfogadják az ugorok dél-káspi eredetét, ám ők azt mondják, hogy ezek nem a magyarokkal azonosak, csupán valamikor vándorlásuk közben csatlakoztattak gyepűnépként bennünket. Az út során aztán ezek az igazi ugorok érdekes módon mind elfogyatkoztak, csak éppen a gyepűnép nem, aki aztán a megörökölt ugor név alatt érkezett a Kárpátmedencébe. Ugyan már kérem: a dél-káspi eredetű ugorok hogyan csatlakoztathattak volna urali népcsoportot, ha sohasem jártak az északi tajgában? Vagy: ha valahol délebbre vették föl a magyarokat, akkor ugyan ki lehetett volna, aki eredetileg délre sodorta őket, ha az avarok, ugorok, szabirok mind dél-káspi eredetűek? És egyáltalán: milyen esemény irthatta ki az úgymond "igazi" ugorokat, meghagyva a gyepűnép-magyarokat és nekik örökségül juttatva az ugor nevet?! S különben is: ha a magyarok csak gyepűnépe voltak azon ugoroknak, akik szintén úgymond csak gyepűnépei voltak a kazároknak, akkor ez a "gyepűnép gyepűnépe" ugyan hogyan tölthette volna be a Kárpátmedencét s válhatott volna Európa legerősebb katonai hatalmává?!?! S egy "gyepűnép gyepűnépe" vezérének hogyan lehet húszezer lovasnyi állandó kísérete, midőn a kazárok királya csak tízezer lovassal vonul ki?!?!?!)
3.3. A kazárok és fehér hunok nyelve A fehér hunok és kazárok (ill. testvérnépeik) közötti kontinuitás ténye nemcsak igazolást nyer a népmozgásokat leíró és az etnikai jellegzetességeket felvonultató kútfőkből, hanem maga is bizonyító erővel lép föl a fehér hunok és szkíta elődeik nyelvének lokalizálásában; persze feltéve, hogy magát a kazárok nyelvét nyelvcsaládi hovatartozás szempontjából képesek leszünk behatárolni. A hivatalos történettudomány a kazárokat a türkökkel szinte teljesen azonosnak veszi s nyelvüket is türknek állítja lenni. Az "ex cathedra" megkérdőjelezhetetlenségébe burkolózó hivatalos nyelvészeknek nem egy álmatlan éjszakájukba került, hogy eme nézethez "bizonyítékokat" csűrjenek-csavarjanak. Németh Gyula például a Sárkhel fővárosnév khel tagját elemezvén (ne feledjük: maga a név görög és arab torzításban maradt ránk!) ékesen ecseteli a türk és csuvas párhuzamokat (pl. kil mint ház), ami nem is volna baj, ha meg nem feledkezne a magyar hely szóról, ami helyneveinkben amúgy is gyakran szerepel. Nem szólván arról, hogy bizánci forrásból pontosan tudjuk, hogy Sárkhel jelentése Fehérhely, s hogy egy Sárhely név mint magyar helységnév teljesen természetes, amelyet eleink éppen fehér hely, királyi hely jelentéssel értenének. Ilyen világos értelmezési lehetőség mellett a türk-csuvas párhuzamok egyedüli erőltetését nem tudom másnak tartani, mint rosszindulatnak. De nem szükséges, hogy a kazárok türk eredetének cáfolatát fillérenként kolduljuk össze. Az a nép, amely Teofanész és Mihály pátriárka tanúsága szerint a Kaukázuson keresztül jött Európába (Zakariás rétor szerint pedig a Kaukázusban élt), nem lehetett eredendően azon nép kötelékében, amely a Volgán áttörve zúdult Európára, pontosan ugyanabban az időben. Ugyanakkor nem csak törzsi kötelékekről, hanem a beszélt nyelvről is vannak forrásadatok. Ezek jobbára arab közlések, s- hogy lássuk ezek bizonyító erejét - az alábbi néhány bekezdésben nem támaszkodunk a Mihály pátriárka tudósításából amúgy is következő kazár-magyar testvériség tényére. Ibn Fadl an, Istahri és Ibn Hauqal arab írók világosan megírják, hogy "a kazárok nyelve különbözik a türkökétől és a perzsákétól, sőt minden más nép nyelvétől külön áll" . Tudnunk kell, hogy ezen írók a törökkel mint népnévvel tényleg az Altáj-vidéki török népeket jelölték. Igaz, hogy a magyarokat is töröknek nevezték, de csak magyarázólag ("ezek törökök"), ám a szóbanforgó leírásokban az altáji népeknek a névmeghatározása is török. A magyarok neve itt bassirt. Ha pedig Ibn Hauqal képes leírni, hogy "a kazárok nem hasonlítanak a türkökhöz" , akkor ez a közlés legalábbis azon türkökre biztosan vonatkozik, akiket elsődlegesen, népnév szerint is töröknek nevez (azaz az altáji türkökre). Emiatt pedig szóba sem kerül, hogy a kazárok az altáji türköknek közeli rokonai lettek volna. Az itt csak másodlagos kérdés, hogy ebbe a közlésbe a magyarok is beleértendők-e. De kössük még egy kicsit az ebet a karóhoz, mert a hivatalos tudomány ugyancsak alapvetőnek tartja a kazárok türk voltát. Midőn Istahri a Transoxania-i népeket felsorolja, az igazi törököket (oguzokat, karlukokat stb.) is természetesen sorra veszi, s mindegyiket nagy alapossággal kitárgyalja. Horezm nyelvéről viszont azt írja, hogy különálló (a felsorolt török népek mellett!), éppúgy, mint a kazároké. (El-Muqaddasď szerint: "Horezm nyelve érthetetlen.") Tehát biztosan az igazi türk nyelvektől különböztette meg a kazár nyelvet is. Mindenesetre a magyar nyelv, illetve annak esetleges X. századi testvérnyelvei sokkal inkább estek a "nehéz" és "érthetetlen" kategóriába az arab írók számára, mint az általuk nagyon is jól ismert igazi türk nyelvek. Ebből a szemszögből teljesen nyilvánvaló, hogy a fenti közlések "török" megjelölései az igazi türk nyelvekre vonatkoznak. Vö.: El-Bakr arab földrajzíró Az országok és utak könyve c. művének 9. Töredékében a kárpát-medencei onogurokról (al-Unqalu; szomszédaik a bajorok, csehek, oroszok, besenyők és bolgárok!) azt írja, hogy "Khoraszánból vándoroltak ki". Valószínű hát, hogy a kazárok, a magyarok és a horezmiek nyelve ugyanazon egy ok miatt "érthetetlen". Tehát a kazárok nyelve valóban a török és iráni nyelvektől különálló nyelv. Ezt a különálló nyelvet még Németh Gyula is a magyarral kénytelen azonosítani (A honfoglaló magyarság kialakulása, 1991.). A kazár nyelv ugyanakkor természetesen nem rokontalan, ám rokonaival együtt a VII-VIII. századra nyelvi szigetté kezd válni az elhatalmasodó török, perzsa és arab tengerek között. Istahri és Ibn Hauqal szerint "Bulgár nyelve olyan, mint a kazárok nyelve", Joszef Ben-Gorion héber író és József kazár király leveleiben (lásd az első szakaszfüggeléket) pedig a kazárok rokonnépeként találjuk a bolgár mellett többek között az avart, szabirt és ungárt. Pont azon népeket, akiknek eredetét a nyelvészek részéről annyi bizonytalanság lengi körül. S pont azon népeket, amelyeket egy sor IV-V. századi kútfő Transzkaukáziában említ, mégpedig szintén testvérnépekként (lásd az 5. szakaszt). Természetesen karlukok, kirgizek, tatárok és egyéb igazi türk népek nem szerepelnek a rokonnépek felsorolásában. Mindezzel összecseng Bíborbanszületett Konstantinosz azon tudósítása, amelyben a kazár kabarok nyelvét a magyarokéhoz képest dialektusnak nevezi ("... a turkokat a kazárok nyelvére megtanították, és mindmáig megvan ez a dialektusuk") (De administrando imperio, 39. fejezet). A "dialektus" megjelölés itt nem vonatkozhat oly távoli nyelvrokonságra, mint a magyaré és töröké. Egyébként is, a tömbökben élő kabarok türk nyelvének valami formában meg kellett volna őrződnie - már ha tényleg türk nyelvűek lettek volna. De ennek semmi nyoma. Ezért az ilyetén kétnyelvűséget még Németh Gyuláék is elutasítják. (A honfoglaló magyarság kialakulása, 1991.) Sőt László Gyula szerint: "Eléggé megbízhatóan ismerjük a történeti Magyarország XI. századi népességét ...... két nagyobb tömegű népességgel számolhatunk: a központi területeken sűrű magyar lakosság él, az erdős vidékeken, leginkább a peremeken pedig szlávok. Kisebb töredékekben török nyelvű és német nyelvű népek is kimutathatók, de csak elenyésző százalékban." (László Gyula: "Emlékezzünk régiekről .. ." Képes Történelem, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1979. Lásd ugyanezt később is.) Márpedig török nyelvű kabarok esetén három török nyelvű törzs bizony nem volna "elenyésző százalék" ! Ugyancsak Ibn Fadl an és Istahri közli, hogy a kazárok kétfélék: egy részük mintha csak Indiából való volna, a másik rész pedig fehérbőrű, szépségük és arányos alkatuk szembeszökő (A birodalmak útvonalainak könyve). E jellemzéseknek bizony egyike sem török-tatárokra vonatkozik! A kazár a vele rokon népekkel együtt tehát se nem török, se nem iráni, hanem külön nyelvcsaládot képez, se nyelvcsalád őshazája mindenképpen valahol a Kaukázustól délre keresendő. A kazárok nyelvének mindeddigi nyomozásában ezideig még nem használtuk ki a Mihály pátriárka és Zakariás rétor már említett közléseiből amúgy is szükségszerűen következő kazár-magyar testvériséget (lásd fentebb), hogy ugyanazt a dolgot egymástól független érvekkel is alátámasszuk. Most viszont kimondhatjuk, hogy a kazár-magyar testvériség ténye teljes összhangban áll a fentiekben elhangzottakkal s azokat a bizonyosság erejével tölti meg. Van tehát egy transzkaukáziai eredetű kazár-bolgár-magyar nyelvcsalád. Tekintettel e népek nagyszámú voltára és azon adatra, hogy az eftalita birodalom területéről származnak, azt kell mondanunk, hogy a kazár-magyar nyelv mindenképpen a fehér hun birodalom egyik fő nyelvének számított (már ha egyáltalán többnyelvű birodalom volt). Más, korábban említett bizánci, indiai és kínai források pedig magukat a fehér hunokat különítik el mind az iráni, mind a mongoloid jellegű népektől. Tehát maguknak a fehér hunoknak és szkíta elődeiknek nyelvét is elsősorban e kazár-bolgár-magyar nyelvcsaládon belül kell keresnünk. Sőt a szkíták régi és nagyszámú volta miatt e nyelvcsaládot egyenesen szkítának illik neveznünk. Ezen nyelvcsaládhoz képest a "finnugor" népek csak távolabbi nyelvrokonaink, a törökök pedig még távolabbiak (etnikai értelemben pedig fordítva). Ezek nem felszínes konklúziók, mert az arabok nem felszínesen vizsgálták meg a velük érintkezésben élő népek nyelveit. Például Biruni közlése, mely szerint a bolgárok és szabirok a türk és kazár nyelv egy sajátos keverékét beszélik, arra mutat, hogy az arabok elég árnyaltan megkülönböztették az egymással rokon kazár, bolgár és szabir nyelveket. Ezen közlésből arra is következtethetünk, hogy a kazár nyelv jócskán különbözhetett a türktől (hiszen Biruni a kazárt és a türköt alapnyelvnek tekinti más, kevert nyelvekhez képest), ugyanakkor kétségtelen kölcsönhatásba került vele. Összhangban mindazzal, amit a magyar nyelvről tudunk ... S hogy még jobban kitapogassuk a szóbanforgó arab közlések árnyalt és bizonyos voltát, szemléljük meg tüzetesebben Ibn Hauqal tudósítását: "Az igazi kazárok nyelve elkülönül úgy a türkökétől, mint a perzsákétól" (Ve-l khazar el-khullasz liszanhum ghair (gher) liszan et-turk ve-l-farszije) . Tehát a Kazár Birodalomban beszéltek türk jellegű nyelv(ek)et, de az igazinak nevezett kazárok nem! De kik ezek az igazi kazárok? El Balkhi szerint a kazár fővárosban "a nyugati városrész a királynak, a seregnek és az igazi kazároknak van fönntartva". Kétség nem fér hozzá, hogy a birodalom fő magváról, az eredeti törzsökös kazárokról van szó, akik nyelvüket Transzkaukáziából hozták magukkal. (Valószínű, hogy eredetileg éppen a szintén "érthetetlen nyelvű"-nek mondott Horezm vidékéről.) Tehát az indogermán arcú történetírás minden Canossa-járása ellenére is megingathatatlan tényként fekszik előttünk, hogy a kazárság eredendően a türk és iráni népektől elkülönülő önálló népcsoportot fémjelez. Hiszen Ibn Hauqal is pontosan ezt írja: "A kazár az emberiség egy fajtájának neve." (Az északi népek lakóhelyei) (Téved tehát Németh Gyula, midőn a kazárok "sem türk, sem perzsa" nyelvét drámai egyszerűséggel egy gyepűnépre (értsd: magyarokra) próbálja rákenni. A magyarság kazár gyepűnép szerepe egyébként is feloldhatatlan ellentmondásokra vezet. A gyepűnép állítólagos kiválása után nem egészen száz évvel a Kazár Birodalmat megdöntik az oroszok, akik azidőtájt enyhén szólva nem számítottak világhatalomnak. Ugyanezen száz év alatt egész Nyugat-Európa moccanni sem mert a szóbanforgó gyepűnéptől való félelmében!) A hivatalos történészek akadékoskodása miatt egy pillanatra vissza kell térnünk Istahri és Ibn Hauqal tudósításaira, mert ebből többen ellentmondást próbáltak kovácsolni, hogy ezáltal komolytalanná tegyék ezen tudósításokat. Az egyik információ szerint "a kazárok nyelve különbözik a türkökétől és a perzsákétól, sőt minden más nép nyelvétől külön áll" ,a másik szerint "Bulgár nyelve olyan, mint a kazárok nyelve" . Hát most van rokon nyelve a kazárnak, vagy nincsen? A válasz kulcsa abban rejlik, hogy az arab írók elég furcsán kezelik a "török" kategóriát. Maszúdi például az emberiséget hét fő családra osztja, s ebben a kazárokat is a "törökök" közé sorolja, ám a más helyen a magyarokat is, sőt a burtasokat is! Ugyanakkor több arab író is megerősíti, hogy "a kazárok nyelve különbözik a türkökétől és a perzsákétól" , "Bulgár nyelve olyan, mint a kazárok nyelve, a burtasok nyelve azonban más" ; tehát itt három, egymástól egészen eltérő nyelvről van szó, ugyanakkor mindegyik népet sommásan "törökké" nyilvánítják ugyanezen írók. (Ezek az "eltérő nyelvű" burtasok egyébként nem lehetnek mások, mint a "finnugor" mordvinok, mert a kazárok közvetlen északi szomszédai az araboknál a burtasok, míg Konstantinosz császárnál a mordvinok. Az arab írók fenti megállapításai tehát nem jelentenek egyebet, mint hogy az "ural-altáji"[="török"] családon belül a török-tatár, a magyar[=kazár-bolgár] és a "finnugor" [burtas] nyelvek három, jól elkülöníthető csoportot jelentenek.) A képet még zavarosabbá teszi az, hogy a Kazár Birodalomban vannak "igazi kazárok" és "nem igaziak", és az arab írók csak az előbbiek nyelvéről írják, hogy "különbözik a türkökétől és a perzsákétól", tehát a Kazár Birodalomban tényleg vannak törökök. De Ibn Hauqal világossá is teszi a képet annak közlésével, hogy "a kazár az emberiség egy fajtájának neve" , tehát a kazár tényleg különálló mint nyelvcsalád, de a családon belül vannak rokonai, például a bolgárok. Annyira azonban nem nagy, és annyira azonban nincs távol a töröktől ez a család, hogy azt az arabok a fő népcsoportok közé sorolják. (Nyugat-Európában bennünket is sokáig töröknek tartottak, pedig ismerték a nyelvünket. A koraközépkori arabokról sem kell többet feltételeznünk, mint a késő-középkori germánokról.) Maszúdi például a fő családok felsorolásakor a sémi nyelveken belül a hébert ki sem emeli; pedig a héber és arab árnyalt különbségeit az arab író nyilván sokkal jobban ismerte, mint a török és magyar nyelvek viszonyát. A germánokat és szlávokat is egy nyelvcsaládba sorolja. A "török" is tehát egy ilyen tág kategória. Túlságosan átlátszó dolog ezekben ellentmondást keresni. A fehér hunok tehát semmiképpen sem lehettek túlnyomórészt sem török, sem perzsa nyelvűek. (Ezt a konklúziónkat kínai források is visszaigazolják, melyek szerint a fehér hunok nyelve nem hasonlít se a türkökére, se a mongolokéra.) Mindez visszafelé következtetve a szkítákra is áll, bármennyire is szeretnék egyesek a szkítákat indogermánoknak tudni. De múlt századi kutatók (pl. Rawlinson) is velünk egyező eredményre jutottak: a szkíta nyelvmaradványok és a szumir kőtáblák alapján a szkíta és a szumir nyelv azonosságát állapították meg; a szumir viszont kétségkívül ragozó nyelv, tehát mindeme nyelvek indoeurópai rokonítása szóba sem jöhet. Ezt a tényt tökéletesen alátámasztja Trogus Pompeius közlése is, miszerint a szkíták voltak Káldea (Mezopotámia) legrégibb urai. Quod erat demonstrandum. Mindannak szempontjából, amire eddig következtetéseinkkel - kissé közvetve - jutottunk, fontos lehet odafigyelnünk Zakariás rétor már említett tudósításának két újabb aspektusára; melyek bár elsőre kevéssé szembetűnőek, de következtetéseinkre a koronát tehetik föl. Először is: az V. században a Kaukázusban lokalizált tizenhárom nép között egyidejűleg szerepel a kazár és eftalita (ez tehát direkt adat a kazár-eftalita testvériségről). Másodszor: a hivatalos történetírás a magyarságot éppen az V. századtól "onogur kötelékben" szerepelteti, s ezek az onogurok a szabirokkal és avarokkal együtt szintén szerepelnek a tizenhárom felsorolt kaukázusi nép között. Namármost a felsorolt népek eme nagy száma megköveteli, hogy az egyháztörténetíró az ott élő legkisebb népeket is belevegye a felsorolásba. Nota bene: a magyarok valamely név alatt explicite szerepelnek a felsorolt népek közt, akármi is volt közöttük a köteléki viszony. (Hacsak nem éppen az az igazság, hogy a magyarság több nép egyesüléséből jött létre a szóbanforgó népek közül. Ez esetben inkább beszélhetnénk arról - ha már valaki ilyeneket szeret emlegetni -, hogy az onogurok éltek magyar kötelékben.) Szumma szummárum: a felsorolt népek közt ott vannak a magyar nyelvű magyarok. Ha pedig nyelvük elütött volna a többi felsorolt nép (pl. kazár, szabir, onogur, avar, káliz) nyelvétől, azt Zakariás rétor okvetlenül közölte volna. Ugyanis mikor a bulgárokhoz ér, kiemeli, hogy ők "külön nyelvvel bíró pogány és barbár nemzet" .A többi tehát -a magyart is beleértve - ugyanazt a nyelvet beszéli. (Ha csak arról volna szó, hogy a bulgárok a türk nyelv egy másik dialektusát beszélik, mint a tizenhárom felsorolt szintén török nép, akkor igencsak furcsa lenne, ha ezt Zakariás rétor kiemelné, midőn a magyarok sokkal eltérőbb nyelvét említés nélkül hagyja!) Egyébként e felsorolt tizenhárom nép többsége később éppen a Kárpát-medencében csapódik le (avarok, uturgurok, kuturgurok, onogurok, ugorok, kazárok-kabarok, kálizok stb.), amelyek ha törökök lettek volna, akkor a török lett volna a Kárpát-medence integráló nyelve, nem pedig a magyar. De az a magyar lett, s egyelőre máig az. Sőt a XI. századi helynevekből tudjuk (Kniezsa István nyomán), hogy a Kárpát-medence a X-XI. században - elenyésző szigetektől és a peremvidékektől eltekintve - színmagyar nyelvű volt. Tehát a tizenhárom felsorolt kaukázusi nép nyelve is közel a magyarral azonos volt. Ezzel vág egybe - amint azt már kitárgyaltuk - Bíborbanszületett Konstantinosz közlése is, mely szerint a kazárok és magyarok nyelve egymástól csak dialektusban különbözött. Mindez újra csak azt jelenti, hogy az eftalita-kazár-bolgár családnak a magyar tényleg alapvető nyelve volt.
3.4. Első szakaszfüggelék: A kazárok és testvérnépeik A kazárok etnikai és nyelvi lokalizálásában eddig részletesen csak Mihály pátriárka és az arab írók közléseit, valamint Zakariás rétor tudósítását taglaltuk. Nem kevésbé fontosak József kazár király (965 körül) és Joszef BenGorion héber író (940 körül) leveleiben foglaltak (A. J. Harkavy: A kazárokról [oroszul], Szentpétervár, 1874. ill. dr. Kohn Sámuel: Héber kútforrások és adatok Magyarország történetéhez, Budapest, 1881.), amelyek a kazárok összes testvérnépét felsorolják - legalábbis a korai kazár hagyomány szerint levőket. József király levelében ez szerepel: "Apáink nyilvántartásában azt találtuk, hogy Togarmának (Jáfet unokájának) tíz fia volt (a nevek egy részének elmásolása valószínű!), akiktől egy-egy nép származott: 1. Agior 2. Tirôsz 3. Avôr 4. Ugin 5. Bizel 6. Tarna 7. Kazar 8. Zagur 9. Balgôr 10. Szavvir (szabir). Mi a hetediknek, Kazárnak vagy Kozárnak fiai vagyunk." Joszef Ben-Gorion levele héber másolásban és arab fordításban is ránk maradt (sajnos ezekben is erősen valószínű egyes nevek elmásolása). A héber szöveg szerint: "Tugarma tíz törzse ezek: 1. Kozar 2. Pacinak 3. Aliqanosz 4. Bulgar 5. Ragbiga (Ragbina, Ranbona) 6. Turqi 7. Buz 8. Zabuk 9. Ungari 10. Tilmac (Tilmic)." Az arab verzió szerint: "Togorma tíz törzse ezek: 1. Khazar 2. Badsanag 3. Asz-alân 4. Bulghar 5. Zabub 6. Fitrakh (Kotrakh?) 7. Nabir 8. Andsar (Ajhar) 9. Talmisz 10. Adzigher 11. (az arab átírásban egy tizenegyedik törzs is szerepel) Anszuh." Leszámítva, hogy e népnevek többsége az eredeti alakhoz képest valószínűleg erős torzítást mutat, még mindig érdekes, hogy a József király levelében szereplő Ugin népnév más forrásban is felbukkan. Victoris Tonnennensis episcopi chronica (447-567) 515-ben a Kis-Ázsiába törő szabirokat Ugni néven nevezi (cit. Th. Mommsen: Monumenta Germaniae Historica, Chronica minora, saec. IV. V. VI. VII., Berolini, 1892-98.). Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert József király levelében a szabir és az ugin testvérnépek; nem túl meglepő hát, ha egy külső szemlélő az egyikre a másik nevét használja. Persze mondhatnánk, hogy az ugin az ugor (és lehet, hogy így is van), de lehet például, hogy az Agior az ugor. (De mindenesetre az száz százalék, hogy az ugor nevű nép szerepel a felsoroltak között.) Joszef Ben-Gorion viszont félreérthetetlenül említi az Ungari nevet, ami már csak azért sem jelenthet a magyaroktól különböző népet, mert az író kifejezetten írja, hogy ezek közül "Ungari, Bulgar és Pacinak egy nagy folyó, a Duna mellett laknak" az ő korában, azaz 940 körül. Mindenesetre figyelemreméltó dolog, hogy a Mihály pátriárka által említett kazár-bolgár-wugur rokonságot e listák is megerősítik. Szintén figyelemreméltó, hogy a felsorolt népek közül az összes olyan, amely biztosan azonosítható valamely korabeli ismert néppel, az a legkorábbi időktől kedve a Kaukázusban vagy attól délre élt (lásd az 5. szakaszt). A fenti források az alánokat is a kazárok testvérnépeként jelölik meg, továbbá avarokat, ungarokat, turkokat. (Természetesen lehetséges, hogy valamelyik forrás ungar néven nem a magyarokat, hanem az avarokat nevezi, a magyarokat pedig turk néven.) Ilyen nevű népek közös kultúrkörhöz való tartozásáról bizánci adat is van. Mikor Kirill Konstantin szerzetes 867-ben Velencében az anyanyelven való hittérítés védelmében beszédet mondott, megemlítette, hogy sok nép már saját nyelvén magasztalja az Urat. Így az avarok, turkok, kazárok és alánok. (Makkay János: Indul a magyar Attila földjére. Közdok, Budapest, 1996.) Tudni kell, hogy a mondott időben a Kárpát-medencétől a Kaukázus felé menet valóban sorban pontosan az avarok, magyarok, kazárok és alánok laktak (akkoriban a bizánciak már csak a magyarokat hívták turkoknak). A közlés alapján ezen szomszédos népek mindegyikénél el volt terjedve egy anyanyelven prédikált keresztyénség, amely nem lehetett sem bizánci, sem római. Ez nagyon erős kultúrközösségre utal! Nem lehetnek tehát légből kapottak az ezen népek testvér voltára vonatkozó fenti adatok. (Ezen népek sem római-sem bizánci keresztyén voltával kapcsolatban lásd a második szakaszfüggeléket.) Egyébként mondanunk sem kell, hogy igazi török népekkel (karlukok, kimakok stb.) nem találkozunk e listákon. (Az egyetlen gyanús Turqi név sem eredeti neve a törököknek!) Sőt Joszef Ben-Gorion kiemeli, hogy "ezek mindnyájan nyugaton élnek" , márpedig a mai török népek ősei ezidőtájt mindnyájan a Káspi-tótól keletre laktak! Tehát a közlésből is teljesen világos, hogy a nagy káspi-ural-altáji családon belül a kazárok és rokonaik a török népektől határozottan különböző csoportot jelentenek. Ha egyébként a fenti listák népneveit szemléljük, feltűnő, hogy csak úgy hemzsegnek köztük az -ar, gar, -gor, -gher végződések. Ez azért érdekes, mert ebbe a sorba nemcsak az ungar név illik bele (mint ahogy szerepel is benne), hanem akár a magyar, magyer, megyer vagy magor is. Hivatalos történészeink persze jó előre gondoskodtak arról, hogy a köztudatba a magyés -er szótagokra bontás kerüljön, ami sok idő után már természetesnek tűnhet. Hogy aztán senkinek ne szúrjon szemet, miszerint a magyar szó -gyar tagja azonos az ugor, hungar, bulgar nevek második tagjával. (Arról nem is beszélve, hogy az igazi török népnevek között ez a fajta végződés nem jellemző. Ezek jobbára -k, -g vagy -z végződésűek, az egyetlen ujgur a többiek közül egyikhez sem köthető! Ez a név pedig akár a manicheus térítéssel is keletre kerülhetett. Az ujgurok valamikori nyugati származását erősítik meg a Hszincsiangban nemrég feltárt, négyezer évnél idősebb kaukázusi eredetű múmiák is.) De a felsorolt népek testvériségére van még egy eddigiektől független arab adat is. Al Maszúdi arab polihisztor "Aranymezők és drágakőbányák" c. művének 17. fejezetében a következőket írja: "A kazárok s az alánok szomszédságában, köztük s a Nyugat között elterülő vidékeken négy török nemzet él, akik leszármazásukat egyetlen őstől eredeztetik. Ezek részben nomádok, részben földművelők; nagy a tekintélyük és bátorságuk; e nemzetek mindegyikének külön királya van. Mindegyikük országának kiterjedése több napi járóföldet tesz ki; egy részüknek az országai a Fekete-tenger mentén terülnek el, támadó hadjárataik egészen Rómáig, sőt a Spanyolországgal szomszédos területekig érnek, diadalmaskodva az ott élő nemzetek fölött. Ezek s a kazárok királya között egyesség van, hasonlóan az alánok fejedelmével. Szállásaik a kazárok vidékeihez csatlakoznak. Közülük az első nemzetség neve y.s.n ( vagy yasni ill. basni). Ezzel egy másik szomszédos, amelyet úgy hívnak: basgird ( vagy bassirt), ennek közelében más nép lakik, melynek neve basanak - ez e népek közül a legvitézebb - végül ez utóbbi szomszédságában megint másik nemzet lakik, melyet úgy neveznek: nukarda ( vagy bukarda). Királyaik nomádok." Megjegyezzük, hogy Maszúdi ezen művében 912-940. közötti állapotot rögzít. Az arabok által töröknek nevezett kategóriába a szóbanforgó jól behatárolt térségben csak a besenyők, úzok, avarok, magyarok és székelyek jöhetnek szóba (nem tudni, hogy az arabok a X. századi Magyarországot egy avagy két országnak tekintették; de a besenyőket is tekinthették két törzsszövetségnek). A dunai bolgárok nem jöhetnek szóba, mert őket Maszúdi egy más helyen már szlávoknak nevezi. Legelőször kíséreljük meg a nevezett népek - legalább részleges - beazonosítását. Az y.s.n vagy yasni nép: az első alakról a már tárgyalt ugin v. ugni kazár testvérnép jut eszünkbe, aki a már tárgyalt források alapján akár szabir, akár ugor lehet, ez esetben a magyarokra vonatkozna. Az ugin lehet akár úz is. A második alak egyenesen jászokra enged következtetni. A basni alak besenyőkre utalna, de (mint mindjárt látjuk) egy következő népnév is besenyőket jelent, ám az is lehet, hogy két törzsszövetségből álltak. A dunai bolgárok azért zárhatók ki, mert őket Maszúdi más helyen már szlávnak nevezi. A basgird vagy bassirt elnevezést az arabok kizárólag Árpád magyarjaira és a baskírokra alkalmazták; ez utóbbiak nem Kazáriától nyugatra laknak, tehát ki vannak zárva. A basgirdok teljes bizonyossággal Árpád magyarjai. A basanak nép teljes bizonyossággal besenyő. Az ukarda vagy bukarda népet a hivatalos történészek egyszerűen lombardnak (!) minősítik. A lombardokat azonban senki soha nem nevezte töröknek, továbbá a biztosan beazonosítható magyarokkal és besenyőkkel sem volt közös származástudatuk. A lombardok felől egyébként sem volna információértékű, hogy támadó hadjárataik egészen Rómáig ... érnek. Lombardokról tehát szó nincs. Az ukarda név onogurra enged következtetni, a bukarda alak pedig a bolgárokra. Ez utóbbiakat már kizártuk, tehát ez a nép biztosan vagy várhun avar, vagy székely. (A lombard név egyébként arabul nukabarda. A logika finnugor császárai arra nem jöttek rá, hogy ami nukarda vagy bukarda, az biztosan nem nukabarda. Mint ahogy disznóvágás után lehet torozni is, borozni is, de nem igazán lehet toborozni !) Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a felsorolt négy nép között a magyarok, avarok és besenyők biztosan ott vannak, s valószínűleg az úzok is (nem hinném, hogy Maszúdi a magyarokat, avarokat és székelyeket három különböző királyságnak tekintette volna). Na most ezek a kútfő szerint egy őstől eredeztetik magukat, aminek azért nagy a jelentősége, mert töröknek ugyan többféle népet is neveznek az arabok, de ha ezen belül kiemelik a közös származást, akkor mégiscsak nagyon valószínű, hogy igazi testvérnépekről van szó. (Tehát a magyarok és besenyők testvérek, ahogyan azt Joszef Ben-Gorion is külön kiemeli!) Továbbá: a szóbanforgó négy testvérnép közül legalább három szerepel József király és Joszef Ben-Gorion listáin is! (Pacinak, Ungari, Avor.) Uginról nem is szólva, mint ahogy arról sem, hogy Maszúdi e népeket a kazárokkal és alánokkal együtt említi, akik szintén szerepelnek e listákon. Újabb igazolást nyert hát, hogy a kazárok, bolgárok és magyarok közös eredettudattal bírtak.
3.5. A besenyők Ha már a besenyőket is szóbahoztuk, némileg egészítsük is ki a róluk mondottakat. Azontúl, hogy a kazár és héber népnévlisták Maszúdi közlésével egyetértésben őket a kazárok, bolgárok és magyarok testvérnépeiként (tehát nem török-tatárokként) említik, további érvek is szólnak a besenyők török volta ellen. A finnugrászok jóllehet sokat fáradoztak azon, hogy a besenyőket valamely kínai forrásokban említett szibériai néppel tudják beazonosítani, ám hozzájuk egyáltalán köthető ókori népnevet mégis csak Baktriából tudunk kimutatni, nevezetesen a pasiani nevet, szakaurak, ász ok és tochárok társaságában (Strabón: Geographica). A besenyőket Mirkhond perzsa történész az eftalita törzsek közé sorozza (Razut-uz Safa, 1832.). Az arab közlések pedig a besenyők eredeti vallásaként a mágushitet említik, élesen elválasztva ezzel őket az igazi török népektől (lásd a következő paragrafust). Maszúdi, József király és Joszef-ben-Gorion közléseivel teljes összhangban a Nyesztorkrónika is legalábbis sugallja, hogy a besenyők ugyanazon szkíta törzsből erednek, mint a kazár ok, bolgár ok, fehér ill. fekete ugorok és obor ok. De Bíborbanszületett Konstantinosz (De administrando imperio, 37. fejezet) Chosroes Anosirván perzsa király önéletrajzával (Karnamag) együtt ennél konkrétabb adattal is szolgál: a bizánci császár a besenyők három törzsét kangarnak nevezi, s éppen e három kangar törzs az, amelyik előbb Perzsiában Anosirván hűbérében él, majd a VI. század közepén a Kaukázuson keresztül északra vonul. Tehát legalábbis e három besenyő törzs biztosan sem akkor, sem később nem lakhatott a Káspi-tótól északkeletre, amit a hivatalos verzió a priori állít. De mielőtt tovább szőnénk érveinket, fontosnak tartjuk Konstantinosz közlését szó szerint idézni. "Tudni kell, hogy a besenyők lakhelye kezdetben az Atel és Ge-ékh folyóknál volt, és szomszédaik a kazárok és az úgynevezett úzok voltak. Ötven évvel ezelőtt pedig az úgynevezett úzok a kazárokkal egyetértésben haddal támadtak a besenyőkre, s rajtuk diadalmat vévén, kiűzték őket lakhelyükről, s azt az úgynevezett úzok birtokolják mind a mai napig. A besenyők pedig menekültükben bolyongva letelepedésre való helyet kerestek; s így foglalták el az általuk ma is bírt földet, amelyen azelőtt a magyarok laktak, s akiket háborúban legyőzvén, onnan kiűztek; ott tehát (a besenyők) letelepedtek és azóta is bírják azt a vidéket, amint mondottuk is, ötvenöt év óta mind a mai napig." (De administrando imperio, 37. fejezet) Figyeljük meg: Konstantinosz közlésében a besenyők eredeti lakhelye az Atel folyó vidékén volt, ami a szintén ő általa említett -sa Dontól határozottan nyugatra fekvő - Atel és Kuzu (Etelköz) névpáros első tagja! (A második tag meg éppenséggel szinte biztosan az úzokra vonatkozik.) Sok történész nem csinált gondot magának abból, hogy az Atel folyót a Volgával azonosítsa, jóllehet Konstantinosz azt Kazáriától nyugatra helyezi. Pláne, hogy a császáríró maga írja, hogy a kazár-besenyő háború e közlés előtt ötven évvel kezdődött, s a besenyők már azóta bírták Atelkuzut! Sőt mi több: Konstantinosz pontosan behatárolja, hogy a besenyők eredeti lakhelye az a terület, amelyet az ő korában "a mai napig az úgynevezett úzok bírnak". Ez a terület pedig Kazáriától nyugatra, a szűkebb értelemben vett Etelköz tőszomszédságában feküdt (nyilvánvalóan egy a besenyőkkel határos területen, hiszen a besenyők és úzok szomszédságát Konstantinosz említi is a 9. fejezetben). Sok történésznek nem szúrt szemet az sem, hogy egyrészt a Nyesztor krónika szerint a besenyők a fekete magyaroknál korábban jelentek meg a Dnyeper vidékén, másrészt Konstantinosz szerint a besenyők elől a magyarok Perzsiába és Etelközbe menekültek, s röviddel ez után a besenyők a magyarok etelközi szállásait is bírják. Tudniillik ezek szerint a besenyők csakis észak felől zúdulhattak a magyarokra. Már pedig a besenyők hogyan kerülhettek volna a Dnyeper északi partvidékére az Urál keleti partjáról? Az ellenséges és rajtuk győzedelmes Kazárián keresztül aligha. Az Ural bércein át még kevésbé. A volgai Bulgárián át sem, mert a bolgár vonatkozást a bizánci írók említés nélkül nem hagyták volna. Tehát az összes kútfővel egybehangzóan a besenyőknek már korábban Kazáriától nyugatra-északnyugatra kellett lakniuk. Szállásaikat a kazár ellencsapás nyomán kellett kiüríteniük, s "letelepedésre való helyet keresve bolyongtak" , míg egyedüli lehetőségként csakis délre, a magyarok szállásterülete felé vonulhattak. Így teljesen logikus, hogy a támadással derékon talált magyarság egyik fele nyugat felé szorult, a másik pedig kelet felé -s mivel Kazária útjukat állta, ezért a Kaukázus általuk egyébként jól ismert szorosaiba voltak kénytelenek húzódni. (Szóba nem jöhet az a verzió, hogy a besenyők, akik éppen a kazár ellencsapás nyomán ürítik ki állítólagos Volga-menti lakhelyüket, a bosszúszomjas kazárok irányába meneküljenek!) Persze mindez nem zárja ki azt, hogy esetleg Kazáriától keletre is lehetett besenyő nevű népcsoport. (Az Oxus partvidékétől ez a terület nincs is olyan messze.) Ezek viszont a fentiek alapján semmi esetre nem lehetnek azonosak a magyar őstörténetben szerepet játszó besenyőkkel. Ez utóbbiak mindenképpen Transzkaukáziából érkeztek a dél-orosz síkságra ( mint ahogy arról Anosirván be is számol). S már csak ezért sem lehettek sem türkök, sem mongolok. Ezen besenyők török voltának továbbá ellentmond az is, hogy Árpád magyarjaival együtt köztudottan nagy besenyő tömegek telepedtek le Magyarországon, ám egyáltalán feltételezhetően török eredetű helynevek csupán nyomokban fordulnak elő (lásd Kniezsa István térképét)! A besenyők központi szállásterületén, Tonuzoba abádi székhelyének körzetében éppúgy nincs törökségre utaló nyom, mint Nagyszentmiklós térségében, ahol valószínűsíthetően besenyő fejedelmi lelet bukkant elő. Még döntőbb érv azonban az, hogy az Etelközben és az Al-Dunánál még a XIII. században is többségben élő besenyőkre és kunokra rátelepedett oláhok nyelvében még nyomokban sem mutatható ki török hatás! Márpedig ez török nyelvű besenyők esetében elképzelhetetlen lenne. Magyar nyelvi elemek és kölcsönszavak ugyanakkor nemcsak hogy az erdélyi, de a regáti oláhok nyelvében is nagy számban mutathatók ki. Ugyanez áll a helynevekre: Moldvában és Havasalföldön nem lehet török helyneveket kimutatni, magyar nyelvből származtathatókat annál inkább! (Lásd: Jerney János keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett Moldovába, Pest, 1844-45.) Igencsak valószínű, hogy e nevek nem is a magyaroktól, hanem a magyar nyelvű besenyőktől származnak. (Talán a csángók is besenyők, akik Etelközben megőrizték eredeti besenyő - azaz magyar - nyelvüket.) Azt pedig ugye, senki nem gondolja komolyan, hogy a Moldvában nagy tömbben élő besenyők a Kárpátokon belül élő magyarok hatására váltak volna nyelvükben magyarrá a X-XIII. századokban? (Lám, lám, a megannyi kútfő által nyújtott és teljesen egy irányba mutató következtetéseinkkel szemben a hivatalos történészeknek csupán az üres és szándékoltan pontatlan, logikailag rövidzárlatos, egymásra való örökös keresztbehivatkozásai állnak.)
3.6. Második szakaszfüggelék: A fehér hun utódok manicheizmusa A korabeli forrásokból egyre-másra tűnnek ki a kazárok testvérnépeire vonatkozó - egymástól független, de egyirányba mutató - olyan adatok, amelyek ezen népek vallásáról, hitvilágáról szólnak. Mivel e források egyrészt közvetett információt hordoznak ezen népek eredetéről és vándorlásáról, másrészt a hivatalos történelemtanítástól elütő a végkicsengésük, ezért ezeket tüzetesebben is meg kell vizsgálnunk. Kirill Konstantin bizánci szerzetes 867-ben Velencében az anyanyelven való hittérítés védelmében beszédet mondott. Ebben megemlítette, hogy sok nép már saját nyelvén magasztalja az Urat. Így az avarok, turkok, kazárok és alánok. (Makkay János: Indul a magyar Attila földjére. Közdok, Budapest, 1996.) Tudni kell, hogy a mondott időben a Kárpát-medencétől a Kaukázus felé menet sorban pontosan az avarok, magyarok, kazárok és alánok laktak (akkoriban a bizánciak már csak a magyarokat hívták turkoknak). A közlés alapján ezen szomszédos népek mindegyikénél el volt terjedve egy anyanyelven prédikált keresztyénség, amely nem lehetett sem bizánci, sem római. Gardizi a magyarokról a következőket írja: "Ezek a magyarok jézushitűek a tärkaran-ok (korhelyek, eretnekek, türkök) közül. ... A magyarok tűztisztelők." Tehát egyidejűleg keresztyének és tűztisztelők! Ezt a két adatot a hivatalos történészek általában két különböző vallásnak tudják be, amely elterjedt volt a magyarok között. Ámde ebben a forrásban szereplő keresztyénség nyilvánvalóan nem egy bevett vallás, mert Gardîzî eretneknek nevezi. Ugyanakkor El-Bakr arab földrajzíró Az országok és utak könyve c. művének 9. Töredékében a kárpát-medencei onogurokról (al-Unqalu; szomszédaik a bajorok, csehek, oroszok, besenyők és bolgárok!) a következőket írja: ".. egy olyan nép, amelynek a magasságos Istenen kívül nincs más istensége. Az ég Urában hisznek és ez az egyetlen Hatalmasság. Kerülik a disznóhúsevést és (felajánlást tesznek) áldozatokat mutatnak be. Ha valamelyikük elé étel kerül, tüzet gyújt, majd kenyere és étele legjavát megragadva a tűzbe veti, legkedveltebb patrónusai nevét mondva. Hisznek abban, hogy a füst az égbe felszáll és a hatalmas és magasztos Isten előtt a halott részére raktároztatik el, hogy ezáltal őt Isten előnyben részesítse. .. Khoraszánból vándoroltak ki .. ." Tehát világos, hogy nem külön egy természetvallásról és külön egy keresztyénségről van szó, hanem a magasságos Isten tisztelői gyújtják meg a tüzet A tűztisztelő mágus vallás Perzsiából ered, s ugyaninnen származik a keresztyénség mágushittel rokon változata is, a manicheus keresztyénség. Egy apokrif evangélium szerint: "És elkövetkezett az, hogy mikor az Úr Jézus megszületett Betlehemben, Júdea fővárosában, Heródes király idejében bölcs emberek jöttek Keletről Jeruzsálembe, ahogy Zarathusztra megjövendölte ... Mária fogta az egyik gyolcsot, amelybe a gyermeket pólyálták, és átadta nekik áldás gyanánt ... És országuk szokása szerint tüzet raktak és azt imádták. És belevetették a gyolcsot ... amikor a tűz kialudt, sértetlenül vették elő a gyolcsot, mintha a tűz nem is érintette volna." (Hone, W., The Lost Books of the Bible, New York, Gramercy Books, 1979. 40. old.) (Érdemes odafigyelni, hogy a fentiek tanúsága szerint az első időkben a keresztyénséget nem kötötték jobban a mózesi valláshoz, mint Zoroaszter tanításaihoz, aki mellesleg méd mágus volt [Avesta, Bundahish].) "(Mani) ... a szellemek, valamint a Nap, a Hold, és a csillagok imádását is tanította." (Adam, Alfred: Texte zum Manichäismus, 2. kiadás, Verlag Walter de Gruyter et Co. Berlin, 1969.) ... aki mindenekelőtt az egy Istent és Jézust hirdette! v.ö.: Theofilaktosz Szimokatta (Kr. u. 570 körül): "A turkok szentnek tartják a tüzet, a levegőt és vizet tisztelik, a Földet himnuszokkal dicsőítik, de csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a mindenséget teremtette." Photius bizánci pátriárka 895-ben a magyarokat nevezi manicheusnak: "A kijevi törökök manicheista eretnekség hívei" (I.: Vatikáni Könyvtár, "MS 1925", II.: Hamburgi kódex cit. J. Chrisostom Wolf: Anacdota greca, Hamburg, 1923.) (Ezzel a közléssel összecseng a Kijevi krónika azon 882-es évvel jelzett tudósítása, miszerint Álmos építtette a Szent Miklós székesegyházat a kijevi magyar hegyen. Photius közlése szerint a mondott időben Kijev urai a magyarok!) Gellért püspökről egy korabeli forrás: "... adversus manicheismum quoque pugnat sanctus noster -a manicheizmus ellen is harcolt szentünk" (cit. Ipolyi Arnold: Magyar Mitológia, Budapest, 1929.) Egy XIII. századi magyarországi mágusper jegyzőkönyvéből: "a tanú felsorolja a pogány keresztelést ... keresztény ifjakat is megkeresztelt a régi szokások szerint ... a régiek szertartásait végzi" (Jegyzőkönyv a besenyő Mocha mágus ügyéről Szentgálott, Kassai Kódex, cit. Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció, reprint kiadás, Gede testvérek, 1999.) A régifajta keresztelés hagyományát Kállay Ferenc is megerősíti: "A folyó vízbemártást régi magyar szokásnak írja Kreckvitz, Bihar megyében úgymond a Körös melletti Fekete tó lakosai rákokból, tojásokból, halakból, keresztelő pénzből keresik élelmöket, az utast, ha meg nem váltja magát, vízbe mártják, e régi ős szokást maga Báthori István is tiszteletben tartá. ... E szokás pogány időszaki volt, de czélját a haszonlesés és helybeli körülmények megváltoztatták, hajdan bizonyosan ordáliákat vagy istenítélő székét tartották ott; a fekete tónak valami különös erőt tulajdonítván, melybe gyanús személyeket mártogattak, hogy vétkeik vagy pedig ártatlanságok tisztába hozassék." (Kállay Ferencz: A pogány magyarok vallása, Pest, Lauffer és Stolp, 1861. 86-87. old.) és Anonymus: "Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt segítője, felövezte fegyvereit, felállította a csatarendet, azután könnyhullatva imádkozott Istenhez. ... megtöltötte ivókürtjét ... ama kürtre a mindenható Isten kegyelmét kérte ... Szavainak végeztével minden magyar felkiáltott: Isten! Isten! Isten! - háromszor egymás után. Innen eredt ez a szokás, ami mindmáig megmaradt a magyaroknál." (Gesta Hungarorum ill. talán a Képes Krónika) El-Bakr arab földrajzíró Az országok és utak könyve c. művének 9. Töredékében a kazár királyról írja, hogy "valaha mágushiten volt, aztán keresztyénné lett". Ebben a szövegben a király egyik marzbánjával (marzub an) tárgyal, ami ismét csak Perzsiára utaló méltóságnév! A besenyők is ugyanezen töredék szerint "valaha mágushiten voltak". Anosirván perzsa király önéletrajzában írja, hogy Zabargan fejedelem 50 000 főt számláló kangar népe a nesztoriánus keresztyénséget követte. Ez a kangar név - mint láttuk -a besenyőkre vonatkozik, de már csak hangzása alapján is mindenképpen a kazárok testvérnéplistáján szereplő népnevekkel rokonítható. Tehát a források alapján a kazárok testvérnépeinek - jelesül a magyaroknak - egy része mindenképpen egy manicheus jellegű keresztyénséget követett, amely szoros kapcsolatban állt a tűztisztelő mágushittel. Tűztisztelő keresztyénséget, azt megelőzően pedig mágushitet pedig mindeme népek nem vehettek föl a kelet-európai sztyeppéken, csakis Perzsiában. Egyik forrás a perzsiai (khoraszáni) eredetet konkrétan említi is. Mindez abból az aspektusból is érdekes, hogy míg a hivatalosok részéről türknek kikiáltott kazárok és besenyők az arab írók szerint eredetileg is perzsiai mágushitet vallottak, addig az igazi török népek egészen későn, a VIII. századi manicheus térítés nyomán ismerkedtek csak meg egyáltalán dualisztikus vallással: "... a guz ... hiedelmét a manicheusok szektája képezi ... valamikor pogányok voltak és hit dolgában követett útjuk olyan volt, mint a különböző török fajtáké, egészen addig, amíg a dualista ördögök egyike közibük nem vetődött és hímes-mázas beszéddel szemük elé nem tárta a világban észlelhető ellentétet" (Maszúdi: Aranymezők és drágakőbányák, 15. fej.). Tehát a kazároknak és besenyőknek mitológiájukat tekintve sincs közös gyökerük a tatárokkal, karlukokkal, tokuzoguzokkal és a többi valóban török néppel.