Pap Gábor

A KITALÁLT KÖZÉPKOR

Földindulás a nyugat-európai középkorkutatásban

("A tizenegyedik parancsolat: NE HAZUDJ!" c. előadássorozat keretében, 2001 december 5-én (Magyarok Háza) elhangzott előadás írott változata. Az eredeti hang- és videofelvétel letölthető a: http://www.kitalaltkozepkor.hu/ címről)

   Ebből már gyaníthatjuk, hogy arról a nagyjából 300 éves időcsúsztatásról lesz szó, amelyik jelenleg az európai történettudománynak lehet mondani, hogy a botrányköve. Nagyon érdekes jelenségnek lehetünk tanúi, ugyanis olyan kérdésről van szó, amit egy tudomány, még akár 10-15 évvel ezelőtt is nagyon egyszerűen intézett el, ugyanis hallgatott róla. Jelenleg az Internet korszakát éljük, és egyszerűen nem lehet hallgatni dolgokról. Tehát befutottak a saját csövükbe, az Internetet arra találták föl, hogy „Flinston család” és egyéb szinten elárasszák azokat, akik egyáltalán szabadidővel rendelkeznek, – elsősorban az ifjúságot s azon belül is a fiatalabb réteget – és ezáltal lehetetlenné tegyék, hogy egy szervesebb, egy magasabb szintű műveltséggel egyáltalán találkozni tudjanak. Ha valaki mégiscsak ilyet juttat be remélték hogy ez úgy el fog veszni a nagy áradatban, hogy senki nem fogja megtalálni. Mellé lőttek – nem az első eset, de ez katasztrófával járt, ugyanis az a helyzet, hogy ma már jelentős felismerést nem lehet meg nem történtté tenni. Ezt felismerte az a kutató csoport, melynek működését és eredményeit most röviden ismertetni fogom, ugyanis ők már 1992-ben közzétették az első idevágó felismeréseiket s abban a pillanatban, ahogy lehetőség nyílt az Internetre bejuttatni híreket, teljes szélességben bejutatták. [http://mantis-verlag.de – a szerk.] S volt annyi eszük, hogy nemcsak a mellettük szóló írásokat, hanem azokat is, akik velük vitatkoztak, ugyanis nagyon tanulságos egy elmélet életképessége szempontjából hogy először is mernek-e ellene érvelni; kettő milyen szintűek ezek az érvelések – gondoljunk itt ilyen újabb kori kiadványokra, mint a Sacrum Imperium című időszaki kiadvány – azon le lehet mérni, hogy akiknek nem tetszik a mi műveltségünk azok milyen szinten fogalmaznak. Azt egyébként, ha valaki ismeri ezt a kiadványt mert legnagyobb meglepetésemre ezt is lehetett kapni a Fehérlófia nevű boltban, ami azt jelenti, hogy úgy látszik kezdünk „mindenevőkké” válni, - mindenesetre már megjelent az ellenírás, de nekem semmi közöm nincs hozzá, úgy értve nemhogy nem én írtam, nem is tudtam hogy megjelent „Kontra Sacrum Imperium” címmel. Mondjuk én ilyen stílusban nem vitatkoznék, de meg kell hogy mondjam, hogy telitalálatok sorozata. Ez arra figyelmeztet, hogy nekünk nem kell fölvenni minden koszlott büdös kesztyűt, azok ott vannak jól, ahol vannak a sárban. Viszont ma már vannak olyanok, akik névtelenül – tehát álneveken – meg tudnak védeni s meg is akarnak védeni és ez nagyon nagy tanulság, mert ez megint csak nem régi jelenség. Még egy 2-3 évvel ezelőtt biztos, hogy erre a… – most nagyon finoman fogok fogalmazni –, nívón aluli íráshalmazra még nem ment volna válasz. Egyszerűen nem mert volna válaszolni az, akinek meglettek volna pedig az érvei. Volt egy olyan pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy ezen utolsó alkalmon tanulság céljából éppen ezt a Sacrum Imperiumot fogom elemezni – lebeszéltem magam róla. Nekünk tényleg nem ez a feladatunk. Nagyon jól tudjuk, hiszen többször is említettem, akár én csapok bele a sárba, akár a sár csapódik rám, csak én lehetek sáros. Tehát egy bizonyos szint alatt tényleg nem szabad csapkodni.

Visszatérve erre az elméletre – illetve itt most már többről van szó, mint elméletről a Kitalált középkorról, - ennek az előtörténete is tanulságos. Két úton jutott hozzám ugyanis ez az alapvető írásmű, aminek valóban ez is a címe. Egyszer Miskolcon a kezembe nyomta egy fiatalember, aki Grazban tanul. Itt valószínűleg ismeretlen úgyhogy a neve nem fontos, hogy elhangozzék…, a lényeg az, hogy még annyit suttogott hozzá hogy ez egy nagyon izgalmas történetírói munka, amelynek a lényege az, hogy Nagy Károly mint olyan nem létezett. Mint történelmi személy Nagy Károly nem létezett. Jól tetszett hallani! Az egész Karoling kor egy kitalált történet.

Ilyenkor mit csinál az ember, nyílván ugyanazt, mint a jelenlévők nagy része, el kezd vigyorogni, hogy persze én meg a római pápa vagyok és krokodilnak születtem. Lehet végül is dolgokat jópofán elmagyarázni és ahogyan leírja ennek a könyvnek a szerzője – Heribert Illignek hívják –, ahogy leírja az előszóban tényleg amikor publikálta először ezt az írását – még akkor más címen, más részletezettséggel –, akkor csak ennyit reflektált rá a szakmai sajtó, hogy „na van végre egy új Danikenünk”, most éppen a történettudományban, annyira képtelenségnek tűnik. Egyszer valamelyik előadáson – meg is tudom mondani, hogy melyiken –, itt az első padban ült egy hölgy aki föladott nekem egy könyvet, – nem tudom most itt ül-e mert…ah itt van! csak akkor az első sorban ült, – s föladott nekem egy könyvet. Itt van a kezemben – ebből láthatja, hogy megbecsülöm – …és a következő van beleírva – ugye nem baj, ha felolvasom? Az van beleírva: „Úgy néz ki nem csak nálunk hazudnak!” – egy ilyen előadáson volt, „a 11. parancsolat” címűn, mégpedig az áprilisin. [ 2001.április 25. Készíthetnek-e órát azok, akik annyit sem tudnak róla, hogy ketyeg? - Honnan "küldték" a Magyar Szent Korona egyes "alkatrészeit", s ha tették, miért nem tudják máig sem, hogyan működik?, Magyarok Háza – a szerk. ]   És akkor hát van egy rövid kedves beírás, s aláírás Nothaftu Zsuzsa. Na most aki tud németül az tudja, hogy itt „beszélő” névről van szó – nyilván ő maga is tudja, mert rám mosolygott akkor amikor végigolvastam itt, – a „nothaft" azt jelenti hogy „szükségszerűleg”, legalábbis az egyik jelentésében ezt. Ebben a pillanatban leesett egy tantusz, hogy ezt a témát nem fogom tudni megkerülni. Ugyanis valahonnan már akkor ismerős volt ez a cím, és ahogy hazamentem rögtön elkezdtem, – mit kezd el az ember olvasni, ezt a hátulsó borító szöveget – és akkor vált ismerőssé, hogy jééé én ezt már olvastam valahol, s ami velem szinte soha nem fordul elő, benyúltam a könyvespolcra és egyből megtaláltam az előzőt. Ez egyébként hetek felesleges munkája, miután nem szoktam megtalálni. Egyből, benyúlva, megtaláltam, összehasonlítottam, kiderült hogy ugyanarról van szó. Ez az a pillanat, amikor az embernek tudomásul kell vennie, hogy a téma keresi, nem én keresem a témát, tehát ezt nem lehet átlépni. A lényeg az, hogy ennek a könyvnek, megvannak a maga előzményei.

Két kutatási vonulat ér ugyanis össze Illignek ebben a munkájában. Még egyszer mondom a címét: Das erfundene Mittelalter, a Kitalált középkor. Ebben a műben, ahogyan Ő a bevezetőben szépen végigköveti, két kutatási vonulat találkozott s ő maga figyelmeztet rá, hogy ez egy egészen rendkívüli pillanat volt. Az egyik az az időszámítás történetének a menetén került be a képbe, a másik pedig a hamisításoknak a története mentén.

Mind a kettővel éppen abban az időben foglalkozott, olyan értelemben hogy a középkor föl se merült, tehát Ő időszámítási kérdésekkel is, meg hamisításkérdésekkel is foglalkozott, de elsősorban egyiptomi, ókori témák kapcsán. Ott figyelt föl bizonyos dolgokra, publikált is ebben a témakörben, mégpedig egy olyan folyóiratban, amit Ő alapított és mindjárt az elején egy munkatársi gárdával dolgozott benne, ez akkor még ilyen címet viselt – 1989-ben indította el – hogy: Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart. Azt jelenti, hogy Előkor, korai idő és jelenkor. S ebben még elsősorban ókori témákkal foglalkozott. A kora középkori hamisítások tulajdonképpen egy konferencia kapcsán kerültek bele a látóterébe, egy nagyon híres hamisításokkal foglalkozó történész, ez a bizonyos Horst Fuhrmanns, 1986-ban – tehát jóval előbb még mint ahogyan ez a folyóirat elindult – egy konferenciát a következő szöveggel zárt le, miután megint egy pár írásról a középkor derekáról kiderült hogy hamisítvány. Mi ezeket a híreket úgy elolvassuk valamelyik újságnak az utolsó előtti oldalán két sztriptíz nő meg három húsreklám között, ezek teljesen kimaradnak a tudatunkból. Az tudniillik, hogy milyen arányban fedeznek föl jelenleg hamisításokat – a Karoling korra vonatkozóan például 1986-ban a következő az adat: 270 ún. Nagy Károly okmányról tudunk és ebből már 1996-ig – amikor Illig ezt publikálja –, már 101-et hamisnak minősített a tudomány. 270-ből 101 hamis. Erre már azért föl kell tenni a kérdést - és ezt minden szaktudós egyértelműen elismeri: Mi a hitele egy olyan történetkutatásnak, amelyik a saját történetének tetemes részében, kb. fele arányban hamis adatokkal dolgozik, arra épít föl történelemkoncepciót, s ami ennél is veszélyesebb, ennek alapján tervez nekünk jövőt? Már idestova a felénél tartunk ugyanis a fönnmaradt összes adat esetében, amiről egyértelműen kiderült, hogy hamis, s hol vagyunk még akkor a folyamat befejezésétől. Ennek a – ez egy konferencia volt – és ennek a zárszavát Horst Fuhrmanns tartotta, s egy nagyon érdekes, figyelemre méltó megállapítást tett. A hamisítások amelyek olyan nagyon híresek, s amiket többé kevésbé azért már korábban fölfedeztek, egy közös jellegzetességet mutatnak. Ezeknek a hamisításoknak az időpontját általában pontosan tudjuk. Tudjuk, hogy mondjuk 294-ben hamisítottak egy adatot. Igen ám de a felhasználás, amikor először használják ennek a hamisításnak az eredményét az nem akkor történik. Hanem? – átlagosan 300 évvel később, s valamennyi ilyen fontos hamisítás – fölsorolja, s miután itt nem szakemberekből álló gárda van, én nem fogom egyenként fölsorolni ezeket, de a könyvben benne vannak részletesen, – tehát figyelemre méltó mondja Ő, hogy honnan tudhatták, mondjuk 284-ben hogy 584-ben mik fognak történni, hogy annak az érdekében hamisítsanak? S azt mondja a zárszóban, hogy engedjenek meg neki egy játékos következtetést: „…itt két eset van, többről nem lehet beszélni. Vagy minden hamisító próféta volt, – tehát pontosan tudta, hogy 300 év múlva mi fog történni –  vagy valami gond van az időszámításunk körül.” Ennyit mert megfogalmazni egy szaktekintély 1986-ban, ’88-ban pedig a konferencia jegyzőkönyvében ezt írásban is közzétette. Ez volt az egyik indítéka Heribert Illignek. Leírja még Ő, de Horst Fuhrmanns-ra hivatkozva, hogy „nem szokás hamisítani raktárra.” Ilyen nincs, hogy én raktárra hamisítok dolgokat, majd csak eljön az idő, amikor használni fogják ennek az eredményét. Ilyen nincsen. Minden hamisítás azonnali, célratörő művelet, ami azt jelenti, hogy azonnal kell hogy a hasznát lássák vagy megsemmisítik, mert semmi értelme nincs.

Mi volt a második vonulat? Előre bocsátom a második vonulat önmagában is elegendő lett volna ahhoz, hogy Heribert Illig felállítsa ezt az „időcsúszás”-elméletét. Ez pedig mint említettem az időszámítás története, tehát naptártörténet. Azt tudjuk ugye, hogy a Gregorián naptárrevízió az 1582-ben történt, XIII. Gergely pápának az utasítására 1582 október 4-e után mindjárt október 15-ét iktatott be a naptárba. 10 napot korrigált. Miért volt szükség erre a korrekcióra? Zárójelben megjegyzem, hogy ezt római-katolikus világban vezették be, a reformáció egy darabig még nem vett róla tudomást, de meglepően hamar átvette, – gyakorlatilag a nyugati világ nem sokkal a bevezetése, kihirdetése után ebben az időszámítási rendszerben számol a mai napig is. S mert a keleti egyház nem vette át, ebből adódott az a furcsaság, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az november 7-én történt. Már ennyit elcsúszott – október 25-ét mi itt november 7-ének írtuk, ők pedig még akkor a régi naptár szerint október 25-ének. Nem tévesztendő össze az október 23-ával. Ez a csúszás ugyanis a Julián naptárhoz képest történt. A Julián naptár a nevét Julius Caesarról kapta, mint az ismert, ő pedig Krisztus előtt 45-ben vezette be, amikor is egységesítette az addig teljesen heterogén, s különbözőképpen történő időszámítást. Miután nem volt pontos az ő korrekciós metódusa – tehát keveset korrigált – elcsúszott a tényleges időtől az, amit számontartottak. Ez mit jelent? Azt hogy hiába volt a nappal egyforma hosszú, mint az éjszaka, még nem jelzett a naptár tavaszi napéjegyenlőséget. Miért olyan fontos ez? Azért mert a középkorban a tavaszi napéjegyenlőséghez számították a Húsvétot és akkor még a Húsvét kiszámítása nem mellékes dolog volt egy társadalom életében, hanem a legfontosabb dolgok egyike. Ez azt jelenti, hogyha elcsúszott a napéjegyenlőségtől a naptári adat, akkor az egész ünneprend csúszott, mivel mozgó ünnep lévén valahová le kell horgonyozni, ez a tavaszi napéjegyenlőség. A mai napig is oda horgonyozzuk le. Ez a folyamat nagyon jól utánaszámolható. Illig is mit mond, számítógépek korában élünk, nézzük meg Krisztus előtt 45, adjuk hozzá 1582-t, – én most fejbe nem fogom kiszámolni – lényeg az, hogy ennyi évre vonatkozó csúszást kell korrigálni. Pillanatok alatt kidobja a számítógép: 13 napot kell korrigálni. (12,7 napot.) Ehhez képest a pápa 10 napot korrigált. Ez önmagban még nem lenne tragédia, azt mondjuk jó hát akkor nem volt pontos számításra lehetőség…, most az egyik az, hogy ekkorát nem lehet tévedni, azt felejtsük el. A másik meg nem ez a gond – Illig is hangsúlyozza –, az gond hogy pontos a naptár. Nem tudom érthető-e? 13 nap helyett csak 10 napot korrigált és mégis pontos a naptár. Semmi baj nem lenne, hogyha azzal a 3 nappal csúszásban lennénk, de nincs csúszás. Ez pedig egyetlen módon képzelhető el, hogy az ennek a 3 napnak megfelelő évmennyiség sohase történt meg. Művileg van beiktatva. Nem tudom követhető-e? – ez rettentő fontos tétel.

Természetesen Illig nem 1-2 nap alatt jött erre rá és főleg azonnal utána nézett, – az nem létezik, hogy erre az időszámítással foglalkozó tudósok rá nem jöttek volna. Ha mások nem, akkor a csillagászok, azok közt még akad azért gondolkodó fej. Tényleg rájöttek, na és mit tetszik gondolni mivel magyarázzák? Ez tényleg olyan, hogy ezek után semmiféle nemzeti kisebbrendűségünk ne legyen, mert még nekünk se hazudtak ekkorát. Majd rá fogunk jönni, hogy valahol itt vagyunk a gyökereinél a hazugságoknak. Mivel magyarázták? Nem Krisztus előtt 45-ig korrigált a pápa, hanem a niceai zsinatig. Erre ugye mindenki elképed, húúú kéne tudnom mikor volt a niceai zsinat…, már mindenki szégyelli magát és nem is gondolkodik hogy ez egy blöff, miért a niceai zsinatig, miért nem Napóleon trónra lépéséig… Mi köze ennek a kérdéshez? Itt egyszerűen arról van szó, hogy egy felgyülemlett hibát kell korrigálni, s tudjuk, hogy mióta gyülemlik föl – mi köze ennek a niceai zsinathoz? Az égvilágon semmi! Ráadásul volt olyan alapos, – én biztos nem lettem volna ilyen alapos, mert nincs ténylegesen köze a kérdéshez – de Ő volt olyan alapos, hogy utánanézett a niceai zsinat aktáinak. Hátha legalább szóbakerült az időszámítás mint olyan, – szóba sem került! Megvannak az aktái. Nem tudom érzékeljük-e? Ismerjük ezt az arcot, megjelenik a televízióban, mosolyog és közli, hogy „nem lehet a Magyar Szent Korona Szent István koronája, mert hiszen rajta van a paláston Szent István eredeti hiteles képe és azon nyitott korona van…” Magyarul, így szépen mosolyogva az arcunkba hazudik. Én innentől kezdve az Akadémiánk elnökét fölmentem, mert „kismiska” azokhoz képest… [ taps a nézőtéren ] …ennyire ne szeressék őt, attól azért ő még mindig olyan amilyen, csak azért nála nagyobbat is tudnak hazudni… és ugyanazzal a mosolygós képpel így bele, csak most nem 2 milliónak, aki nézi a TV-t, hanem mondjuk 200 milliónak, akit érint a kérdés. Magyarán szólva itt 300 évvel semmi módon nem tud elszámolni, se a történettudomány, se a csillagászat tudománya, se az egyháztörténet. Ez a 300 év akarjuk vagy nem, mesterségesen van becsempészve a történetírásba, – nem a történelembe, mert sohase történt meg. Ez ami a faktum, az a két útvonal volt ami figyelmeztette Őt arra, hogy valami gond van és innentől kezdve gyakorlatilag ezzel a kérdéssel foglalkozik. Innen megint egy pár információ. Először hagy fogalmazzam meg az Ő fő tézisét, ahogyan Ő ebben a könyvben ezt leírta, – szó szerinti idézet következik:

„1991 januárja óta a következő tézist képviselem röviden fogalmazva. Az európai történelemben a VII., VIII. és IX. század művileg beiktatott időegységet képez. Ennek nincs semmiféle reális történése, úgyhogy maradék nélkül törlendő. Az előtte és az utána lévő időszakok pedig közvetlenül vagy csupán kis eltéréssel összekapcsolandók. A kérdéses időközt ekkori tudásomnak megfelelően – tehát ’91-et írtunk ekkor – pontosan behatároltam. A fiktív, kitalált időszak 614 szeptemberétől 911 augusztusáig tart. Egy ilyen precíz adatolást azonban csak a további kutatások fényében erősíthetünk vagy változtathatunk meg.” – eddig az idézet. Ez a ’98-as könyvből való.

Hozzáteszem, hogy 1999-ben már módosította ezt a javaslatot, nem sokkal, a 614 mint dátum maradt, s augusztus végétől javasolja a kimaradást és azt 911 szeptember elejéig, tehát az az időszak maradt ki, ez gyakorlatilag 300 év, – egészen pontosan az Ő számításai szerint ez 297 év. Az elmélet kidolgozására vonatkozóan, még néhány adat: 1989-ben a Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart… és ’91-től már benne az időcsúszás téma folyamatosan jelenik meg. Mindezt nem azért idézem most, hogy telerakjam a fejüket adatokkal, hanem hogy jelezzem, mire az ember komolyan vehet egy elméletet milyen hallatlan mennyiségű és minőségű tényanyaggal kell azt megalapozni. Nehogy már azt higgyük, hogy a hasára ütött és szeretett volna imponálni a kutatótársainak ezért kitalált valamit. Itt ’91 óta módszeresen ennek a feltárására gyűlnek-gyűlnek az adatok – el is hoztam ennek a folytatásaként megjelenő Zeitensprünge című folyóiratnak néhány példányát. 1995-től ugyanis megváltoztatta a címét ennek a folyóiratnak, s innentől Zeitensprünge néven jelenik meg, Időugrásoknak fordítjuk magyarra.  Itt pedig nagyon kiváló munkatársai voltak, megint neveket mondanék de csak nagyon röviden: Hans-Ulrich Niemitz [Prof. Dr., E-mail: niemitz@r.htwk-leipzig.de ], Angelika Müller… – azért mert hátha ülnek közöttünk olyanok, akik történészek és mond nekik valamit. Megint azt kell mondjam, nem az utcáról érkeztek s nem olyanok akik mindenáron föl akartak tűnni, – ezek nagyon jó nevek… Vagy Manfred Zeller ők Erlangenből valók, aztán Gunnar Heinsohn Brémából [Prof. Dr., E-mail: gheins@uni-bremen.de ], Christian Blöss, Uwe Topper Berlinből. Tőlük már mind jelentek meg írások, ezeket lehet ellenőrizni. Végül Illignek a vonatkozó munkái – aztán nem lesz további hasonló adatdömping, – 1992-ben megjelenik egy nagyon csúnya nevű – de nem is tudom hol van ez a helység – úgy hívják hogy Gräfelfing. Mindenesetre a második is, azt már nem fogom ismételni, tehát hol van ez? [nézőtérről: München közelében..] …München közelében, tudniillik Ő bajor majd ez ki fog derülni a továbbiakból. Ennek az a címe, hogy Karl der Fiktive, genannt Karl der Große …Na most ez akkora poén meg kell mondjam, hogy én nem változtattam volna meg ezt a címet a további kiadványokban sem. Ez magyarra fordítva így szól „Fiktív Károly, akit mi Nagy Károlynak nevezünk” – teli találat. Ha valaki ez után se olvassa el a könyvet, az ilyenre hogy „Kitalált középkor” nem fog rámozdulni. Ez volt az első könyve és már ekkor ennek a megjelenésekor elkezdődött ez a számunkra nagyon is ismerős foglalkozásmód – „na végre Daniken megjelent a történettudományban…” és ezt ők nagyon pontosan tudják, de nehogy azt higgyük, hogy mi raggatjuk rájuk ezeket a „fenegyerek” címkéket. Akárhol vizsgáljuk a bajorok szereplését – nemcsak a történettudományban – mindig jön egy ilyen elbiggyesztett ajak német részről, „ja már megint a bajorok”, holott ha valakinek ők nekik köszönhetik, hogy egyesült mai állapotukban megmaradhattak a II. világháború után. Akkor pontosan a bajoroknak köszönhetik. Ha azok ki nem tartanak a német egység mellett a legvadabb időszakokban is, akkor bizony ma nincs Németország. (Azt várhatjuk, hogy mikor lesznek hálásak nekik…)

Az 1994-es kibővített kiadás még mindig ugyanott jelent meg, az már merészebb volt de kevésbé bikfangos, ennek az volt a címe: Hat Karl der Große je gelebt? – „egyáltalán élt valamikor is Nagy Károly?” Aztán ’96-ban jelentette meg először ezt a Das erfundene Mittelalter, a Kitalált középkor c. munkáját – ezt már Münchenben. Ez a mű 2000-ben már a 9. kiadásánál tartott. Ehhez azt kell tudni, hogy egy új kiadáshoz minimum 10.000 példányban el kell fogynia, – ezt németországi barátomtól tudom, tehát megbízhatónak tűnik az adat. Ez azt jelenti, hogy ez minimum 90 ezer 2000-ig. Közben megjelent ’98-tól ugyanennek a zsebkönyv változata – ezt mutattam elsőnek, ez a kicsi. Ez azért is különösen érdekes, mert a címlapján egy olyan festmény van, amelyen Nagy Károlyt koronázza a pápa, de furcsa módon az a korona, amit a fejére tesz egyértelműen a Magyar Szent Korona. Sajnos a reprodukciónak nincs itt a szerzője, nincs megnevezve, hogy kinek a festménye és egyenlőre nem is találtam meg. Valahol ez a Moritz von Schwind köréből származhat, mert stílusa alapján egy ilyenfajta származást gyanítok, de hát ezt be kell bizonyítani, illetve meg kell tudni – ebben majd segítséget kérnék, mert rendkívül fontos tételről van szó. Ugyanis ez az egy kép többet elárul a szándékról, mint nekem majd hosszú sok mondatom. 1999-ben pedig megjelent a folytatása a Kitalált középkor című könyvnek, ennek az a címe Wer hat an der Uhr gedreht? „Ki forgatta át az órát?”…tehát ki az aki átállította? Ez nagyon lényeges kérdés, mert végül is mi elkövetünk minden nagy felfedezéssel kapcsolatban egy típushibát. Példát mondok: Az aranyművesek annakidején egyértelműen kiderítették Dukász Mihály nem lehet eredeti a Magyar Szent Koronán. A reagálás nem az volt, hogy „köszönjük szépen a felismerést”, ami egyértelmű, cáfolhatatlan, hanem az hogy ugyan kinek lett volna érdeke? – nem tudom érthető-e? –, nem a ténnyel foglalkozik, hanem amíg nem tudod bebizonyítani, hogy kinek volt érdeke mikor miért, addig magát a tényt sem vesszük komolyan.  Ez módszertanilag megengedhetetlen és ráadásul nem is egészen jóhiszemű hiba, hanem azt jelenti, hogy itt már aljas szándékokat fel lehet tételezni…, tehát ilyen újabb időkben már ilyen kérdésre már nem válaszolok, hanem visszacsatolom a kérdezőhöz mint egy bumerángot, hogy döbbenjen rá hogy milyen aljasul manipulálták őt, hogy egyáltalán ilyen kérdést megenged magának. 

Mindenesetre nagyon sokan tették föl neki is a kérdést, ugyan „hogy lehetett ezt megoldani?”, ugyan „ki lehetett az?”, s Ő is nagyon finoman emlékeztet rá, hogy ez a két kérdés nem szigorúan kapcsolódik egymáshoz. Attól hogy Ő esetleg nem tudja pontosan megmondani, hogy ki állította át az órát, attól még az az óra át van állítva! Attól még a 10 nap amit korrigált XIII. Gergely pápa nem fog ugrásszerűen megnőni 13 napra! Ez egy külön kérdés, s különös szerencse kell hozzá ha mégis meg tudja mondani. De ez egy másik kérdés. Mindenesetre nagyon komoly érdekeltségeknek kellett közrejátszani, mert itt nem babra megy a játék. A második jelentős része még nem ezzel foglalkozik – azzal is foglalkozik –, hanem ennek a lebonyolítási lehetőségeivel. Ugyanis rögtön ezzel kezdi egy átlagember ha meghallja, hogy ugyan már, ez kivitelezhetetlen, ez teljesen lehetetlen hogy ne vették volna észre, ne derült volna ki és ezzel le nem buktatták volna. Aki így fogalmaz, ha közember, akkor ez megbocsátható. Jó hát nem lehet minden tekintetben tájékozott az úr vagy hölgy, de ha szakember teszi, én meg kell hogy mondjam nagyon zordan szoktam lereagálni. Ugyanis aki ennyire nem ért dolgokhoz az tényleg ne tegyen föl még kérdést se…, – legföljebb egy könyvet a polcra, az a maximum. De kérdésig sem szabad elengedni, ugyanis itt nagyon lényeges dologról van szó, a kérdésekkel nagyon-nagyon keményen lehet csúsztatni, és egyszerűen le lehet állítani folyamatokat. Aki szakember az azonnal tudja, hogy a középkornak abban a szakaszában, amelyről most szó van, nem abszolútumhoz mérték az időt. Az hogy mi kijelentjük, hogy lehetetlen volt átállítani, mindenki tudta hogy mikor született Jézus és ahhoz képest meg mindenki tudta, hogy hol tart az időszámítás. Lehet hogy tudta, lehet hogy nem tudta, az tény hogy nem így számították az időt. Az átlagos időszámítás az indikcióktól történt. (Az beiktatást jelent magyarul.) Ha királyság volt a király indikciójától, ha hercegség a herceg indikciójától, ha pápaság a pápa indikciójától és senkit nem érdekelt, hogy egy abszolút időponthoz képest ez most 720 év, vagy 220 év vagy 1220 év. Ha egyáltalán számoltak abszolútumhoz akkor az sem a Jézus születése volt, hanem a világ teremtése. A világ teremtéséhez, ahogy ma zsidók számolnak – tehát tudjuk ők se Jézus születésétől, nem is tudom miért…(?) – mindenesetre nem onnan számolják az időt, hanem egy feltételezett világ teremtése dátumtól. Ezzel a dátummal viszont egy nagy baj van és ezt Illig nagyon pontosan – egyáltalán szokjuk meg Illig nagyon pontosan adatol, létkérdésről van szó. Ő előre is megmondta, később is minden vitapartnerének felhívta rá a figyelmét, hogy tényekre, tehát a személyeskedést hagyjuk ki a játékból. Ha tényekből ennyit meg tud cáfolni, akkor szóba állok magával, ha nem, akkor ne is számítson válaszra. Nekünk is meg kellene már ezt tanulni, illetve pontosabban mi már gyakoroljuk jó régen ezt, – „övön aluli” dolgokra nem szabad reagálni. Fölbátorítjuk vele az illetőt. Ez az Illig féle válaszadási mód… – egy pillanatra még hagy nézzem meg, mit kellene… – igen! Illig a következő alaptényeket közli még velünk. Adva van egy olyan időszámítási rendszer, amelyet az Ószövetség kétféle hivatalos fordítása – tudjuk hogy a középkorban kétféle hivatalos fordítása volt az Ószövetségnek. Az egyik, amikor görögre fordították. Ez a 70 tudós által adott görög nyelvű változat, a Septuaginta, így találjuk meg ezen a néven a lexikonokban is. A másik pedig, ami Hieronymusnak (Szent Jeromosnak) tulajdonítódik és amelyet viszont Vulgatának nevezünk, ez volt az általános, tehát latin nyelven így futott a teljes Biblia szövege. Ebben a kettősségben azonban rejlik egy nagyon érdekes gond, amivel tudomásom szerint egyáltalán nem foglalkoznak, pontosabban Illig tudomása szerint, amit nekem is illik most tolmácsolnom. Ez pedig a következő: a kétféle időszámítás között 300 év differencia van. Az egyik szerinti Világteremtés 300 évvel elcsúszik a másikhoz képest. Ahhoz képest, hogy itt egy rendkívül fontos tételről van szó szinte egyáltalán nem téma. Föl sem merül, hogy hogy lehet ugyanabból az alapszövegből ekkora mértékű tévedéssel fordítani görögre, illetve latinra. Miután itt pontos forrásmegjelölések vannak, nem érdemes most ezen itt vitatkozni. Egyet kell tudomásul venni, hogy a 300 év – illetve ahhoz közeli elcsúszás a kettő között már a középkorban megfogalmazódott. Pontosan idézi azt a forrást, ami még ki is számítja már a középkor folyamán siránkozások közepette, hogy milyen rosszul jártunk, mert, és akkor leírja hogy hány generációnyi a tévedés a kétféle változat között. Ezt nem Illig fedezte föl, már a középkorban tudatosított eltérésről van szó. Ezek a 300 évek úgy szép lassan el kezdenek gyarapodni. Azt mondja az ember, ha ez egyikre építem a történetírást akkor megkapom azt amit mi ma jegyzünk. Ha a másikra építem, akkor megkapom az Illig félét, ami megfelel a tényeknek. Ezek persze oldalirányból jövő megvilágítások, de nem elhanyagolhatók. Ami a kérdésnek a "ki és milyen érdekből vitte ezt véghez" részére vonatkozik, azt viszont megint idézet formájában hagy olvassam föl. Ezt mondanom sem kell nem bátortalanságból fakad, hanem abból, hogy tényleg még csak véletlenül se fogalmazzak mellé. Ilyen címeket sorol fel Ő, hogy „kik, mikor, hol” – az átállítás kik által, mikor és hol történt meg. Erre Ő két verziót ad, a kettő összhangzatosan működik, nem egymástól független és nem is vagy-vagy alapon történik, hanem is-is alapon.

Először a Keleti átállítást veszi, a Ki? kérdésre a válasza, ezt egy táblázat formájában közli: „Ki? – VII Bíborbanszületett Konstantin.” Most véletlenül nem ismerős ez a név nekünk? Az a helyzet tudniillik, hogy a mi őstörténetünkben kulcsszerepet játszik. Ez a De administrando imperio, amelyben a magyarok Honfoglalás előtti állapotaival foglalkozik, meg a Honfoglalást követően is egészen a Bulcsú idejéig. Ezt bizony mi tőle tudjuk. Ha az ember megtudja, hogy ez a császár képes volt csúsztatni, akkor azt úgy megkérdezi: hihetünk neki a saját történelmünkre vonatkozóan? Ott semmiféle érdek nem motiválta? Majd mindjárt látjuk, hogy egyszerűen a magyar történelem nem hagyható ki ebből a játékból. Minden egyes figura, aki ebben szerepet játszik, nekünk is kulcsfiguránk.

„Hol történt mindez? – Bizáncban. Mikor? – a X. században. Mit tesz? – mármint Bíborbanszületett Konstantin – átállítja az órát és kitölti az így nyert többletidőt.” Itt van a dolognak a nyitja. Ezeknek idő kell, és hát nyilván Illig nem meri megfogalmazni, de már mi kitalálhattuk, hogy mire kell az idő. (Majd a végén az összefoglalásban én is elmondom a magam elképzelését.) Tehát időt kell nyernie, „miért? – hogy ily módon időt biztosítson a birodalmi ereklye, a Szent Kereszt fiktív visszaszerzésének.” Ez így eléggé „kínaiul” hangzik, ehhez azt kell tudni, hogy a perzsa támadás éppen ebben az időben a 600-as évek elején – ezért is kellett a 614-el indítani ezt az időrést – betörnek a bizánci birodalom területére, eljutnak Jeruzsálemig és a perzsa hadsereg magával viszi a Szent Keresztet. Az egész kereszténység legfontosabb ereklyéjét, amit még annak idején Konstantinnak az édesanyja Heléna császárnő – legalábbis a legendák szerint – fedezett fel, ismerjük, sokat festették a jeleneteket és ez volt a fő ereklyéje a bizánci birodalomnak s rajta keresztül az egész kereszténységnek. Ezt a perzsák elhurcolták, és ha a tényleges időrendben számoljuk a dolgokat, bizony Bizáncnak ezt soha nem sikerült visszaszerezni. Ha én megkérdezném, – hogy ha valaki itt esetleg a vallástörténetnek, egyháztörténetnek a tudora – akkor nem mondaná e meg nekem, hogy hol van a Szent Kereszt, ma – egy elég nagy darab fa, valahol azért csak megvan? Erre azt szokták mondani, ó kérem szépen azt már annyi kis szilánkra feldarabolták és ilyen kereszt ereklyetartókba befoglalták, hogy abból már egy erdőt lehetne konstruálni, nem egy keresztet. Amilyen cinikus annyira nem is igaz ez a kijelentés. Egyáltalán nem biztos. Mindenesetre, ha a tényleges időrendet tekintjük, akkor ideje sincs Bizáncnak arra, hogy földarabolja ezt a keresztet és kicsi részletekben kereszt ereklyetartókba foglalja. Miért? Azért mert nem fér hozzá, Perzsiában van. Tehát „be kellett iktatni – írja Illig – azt az időszakot – ami nem 2-3 év – ami alatt meg lehetett írni, mint hogyha a bizánci császár előrenyomult volna, elfoglalta volna Perzsiának egy részét, visszaszerezte volna a Keresztet.” – ezért fiktív a visszaszerzés. Nem valóságban megtörtént és ehhez kell idő, mert egyébként a megtörtént dolgokat elég pontosan lehetett tudni, ezeknek időt kellett szakítani és ennek időt csak jóval később lehetett szakítani, amikor már egyetlen kortárs sem élt. Ne felejtsük el logikailag ez egy hibátlan konstrukció Illig részéről. „Mennyit kellett? – erre írja Ő le, hogy az órát bibliai alapon – a kétféle fordítás különbségét tekintetbe véve – dinasztikus alapon – ennek megint megvan a részletes indoklása, hogy miért kellett kitágítania a bizánci császárságnak a működési idejét – és/vagy kronológiai alapon.” Ez azt jelenti, nehogy azt higgyük, hogy ennyiféle időszámítási rendszer volt Európában Bizáncot is belevéve. (Itt az előbb azért vettem elő a földről a kéziratot, mert bizony néhányat fölírtam, de végül is úgy ítéltem meg, hogy ezt nem fogom mindet felolvasni.) Nehogy azt higgyük egyetlen féle időszámítási rendszer volt, hanem volt külön egy alexandriai, meg volt külön egy Alexander, vagyis Nagy Sándor féle és a kettő között megint ez a bűvös majdnem 300 év a különbség. Amikor Illig sorra veszi az időszámításoknak a középkorban szokásos fajtáit, teljesen döbbenetes hogy állandóan ez a 300 év körüli különbség jön elő, és erre mondja Ő valahol, hogy tényleg bolond lenne valaki, aki ezt nem használja ki, hogyha egyszer szüksége van időre. Itt már tényleg nem lehet megspórolni, hogy kimondja az ember – miért van szüksége időre? Azért mert ha nincsenek tényleges ősei, és ha nincsenek tényleges hőstettek a múltjában, akkor helyet kell nekik szorítani! Európának nincs múltja mint ismeretes… Sem a bizánci részen, se a nyugat európai részen – no majd csinálunk nekik. Bizony nagyon nagy szükségük volt erre a 300 évre és itt már maga Illig is érezheti, hogy tulajdonképpen maga alatt vágja a fát. Minél több igazságot hoz felszínre, annál inkább recseg-ropog az az ág, amin ő maga is ül. Akár mennyire is tudjuk, hogy a bajor nem azonos a némettel, tehát mindjárt ki fog derülni, hogy az egész Német-római Birodalom az a Karoling Birodalmon alapszik… – és már Illig megfogalmazza, nem az én következtetésem hogy többről van itt szó – az egész Európa Ház, mint olyan az a Karoling birodalmi eszmén alapszik. Ha Ő kihúzza Karoling korszakot, mint jellegadó ősképet, akkor összeomlik az Európa Ház koncepció. Érthető?

Mindjárt ott kezdődik, hogy nincs is ezredforduló, 1701-ben vagyunk. Nade „mecsoda özlet” volt ez azoknak a köröknek, akik nem fogják föladni ezt a tézist. Legalábbis addig, amíg valamilyen biztos széfbe nem juttatják a szerzett hasznot… – természetesen „kemény munkával” szerzett hasznot. A másik része – majd látjuk hogy ez csak egyik fele a képnek, amit itt előlegesen elmondtam – az átállításnak Nyugaton történik, s ugyanezeket a kérdéseket teszi föl. „Ki?” – itt megint azt kérdezném, hogy nem akarjuk kitalálni? Ugyanis a válasz „III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa”. Na most itt már tényleg érezhetjük, hogy a bizonyos nostra res agitur, itt a mi ügyünkről van szó, ez nem kétséges. Ahol a baloldalt a pápaság és a császárság a nyugati formájában van, a jobboldalt a bizánci császárság – ahol nem kell két személyt megnevezni, mert ugyanaz a személy tölti be a legmagasabb szintű egyházi és a világi hatalmat (cezaropapizmus) –, akkor itt az ember azért rákérdez, hogy véletlenül a térképen a kettő közé nem esik valami terület? …És az nem fontos terület? Akkor kiderül, hogy az egész cirkusznak egyetlen tétje van, az pedig a Kárpát-medence. Miután ezt nyilvánvalóan észrevette Illig is, egy ilyen gyors visszavonulást fuvatunk. Ugye ennyire azért nem akartunk igazat mondani, jön kicsit visszafelé – nem sokat becsületére váljék –, ez maga már egy óriási dolog, hogy ennyit lemert írni… Már sokan kérdezték, hogy „él még ez az ember?” Az arcképe megvan az egyik könyvben és hát egy bizony kicsit megviselt ez az ember, nem is csodálom, egyfolytában „nyírhatják” odakint, de azért jó egészségnek örvend. Most a legutolsó Zeitensprünge is itt van és egy nagyon szellemes, kedves előszót írt hozzá, nem így szokott halála előtt 5 perccel fogalmazni az ember – én nagyon hosszú életet kívánok neki és eredményeset.

III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa. „Hol történik mindez? – Rómában és Kölnben.” Erre már nyilván fogalmazódik a kérdés, miért nem mond Aachent? Majd megtudjuk miért nem mond Aachent. Erre csak úgy lehet válaszolni, ahogy Kálmán királyunk válaszolt volna, hogy „Aachenről miután nincsen, említés se tétessék.” Tessék csak fogódzkodni, az az Aachen amit nekünk tanítanak Nagy Károly korára, a Karoling korra vonatkozóan, akkor még egyáltalán nem is létezett! Itt csúsztatásoknak mesterműveivel állunk szemben és ezeknek megfelelő áhítattal tessék majd hallgatni. „Hol? – Rómában és Kölnben” – ezek ugyanis már akkor léteztek. „Mikor? – a X. században. Mit tesz? – átállítja az órát. Miért? – itt jön egy nagyon érdekes dolog – azért hogy a „végidők császára” (ez az „Endekaiser") birodalma elkezdődhessék" – ezt ugyanis 1000-re jósolták. Érthető? Ha még nincs 1000 csak 700, akkor én III. Ottó nem lehetek az Endekaiser. Más az eset, ha be tudom úgy állítani az órát, hogy most van 1000, mert akkor én vagyok a „Jani”. Nagyon szépen mutatja, hogy hogyan készülnek erre, szinte évenként változtatja meg a címét ez a III. Ottó a pecsétjein is, ahogyan a világ felé megmutatja önmagát, s egyre határozottabban jelzik ezek a címzései, ahogyan megszólítatja magát, ahogyan az oklevelein jelzi magát, hogy ő most azonosítja magát ezzel az Endekaiserrel, a Végidők császárával. Azért ne felejtsük, hogy ma, amikor az a bizonyos Sacrum Imperium című folyóirat – amire többet nem fogok hivatkozni, de azért még egy „kellemes” kis oldalt reflektorfénybe hagy állítsak bele – egyfolytában a Nagy Károlyi eszmére hivatkozik, amelyhez képest mi természetesen „büdöslábú” kis alantas ilyen nem tudom én kik vagyunk, s örüljünk hogy egyáltalán megtűrnek bennünket. Ennek létezik ma Magyarországon egy nagyon nagy szájú, nagyon erőszakos és egyértelműen külföldről pénzelt képviselőgárdája… Nem veszélytelenek, tessék csak őket számontartani. Ezt a Sacrum Imperium folyóiratot, valamelyik példányát – na ezt már biztosan nem lehet kapni, ami ez a bizonyos ominózus szám, de bármelyiket kézbevehetjük, vagy akár a Pannon Fund-nak bármelyik számát. Ugyanezek s csak a legerőszakosabb cikket vegyük kézbe, rájuk fogunk ismerni. Ez valamennyi és ezt ki is fejezik, leírják expressis verbis lehet olvasni, hogy mindegyik Nagy Károlyra épít és erre a birodalmi eszmére, és ehhez képest vagyunk mi periférikusak, alacsonyabb szintűek, megvetendők, fölzárkóztatandók és lehet folytatni. A nagy semmihez hogy zárkózzunk föl? Valószínűleg megvolna a jó szándék mindannyiunkban, mert annyira bennünk van, hogy fölzárkózni kettő, három, négy, de nincs mihez. Ez a zseniális Illigben, hogy egészen idáig ki is mondja, ki mondja azt is hogy ez az egész Európa koncepció amit ma itt adagolnak nekünk az magára a nagy semmire épül és annyit is ér. Ha valaki mégis föl akar zárkózni ám tegye. „Mennyit állít át? – erre egy nagyon szellemes mondás van – az óra 1000-re lett hitelesítve.” Őt nem az érdekelte, hogy mennyit állít át, hanem az hogy a megszerezhető, mozgósítható adatok ne mondjanak neki ellent, tehát ez a 300 év most jött el, mert most vagyunk 300 évre 1000-től. Vagy most állítjuk át az órát, vagy utána nem lesz rá módunk, mert utána már nem lesz Endekaiser. Ha ő mondjuk 800-ban kap észbe, akkor ez 1100-ra fog kijönni, s ő sajnos csak 300 év körüli dátumot állíthat át, mert azokra kapta meg korábban ezeket a jelezéseket, ami a Septuaginta és a Vulgata közötti különbség, meg ami a különböző időszámítások között adódó különbség. 300-tól nem nagyon lehetett eltávolodni. Ez teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogyha ő azt akarja, hogy 1000-re legyen hitelesítve órája csak 700 körül állíthatja át. Ezzel az óra visszaállítással egy nagyon érdekes anyag maradt ki a történelemből, erre egy külön táblázatot állított össze Illig. Adva van egy táblázat, amelyen be van satírozva, hogy milyen részek kerülnek bele ebbe a bizonyos 300 évbe. Ő, mint említettem 614-től 911-ig tartja ezt az időszakot, én meg kell mondjam máris korrigálnám és nemcsak az egyszerűség kedvéért, majd látni fogjuk a második felében az előadásnak, hogy ennek is van alapja amit én mondok. Úgy veszi a táblázatot, hogy ha nem is országonként de legalább Európa és Afrika illetve Ázsia bizonyos egységes területeit figyeli egyszerre. Irántól Marokkóig, ez szemmel láthatóan most az iszlámnak a területe lesz… Mi marad ki? Megmarad nagyjából a szasszanida kor és kiesik az iszlám expanzió ideje. Ez azt jelenti, hogy nagyon nagy pontossággal utánamentek, hogy egyáltalán ez a futás – tudjuk, ami a Mekkából Medinába történő átmenekülés időpontja ami kezdete az iszlámnak, innen számolják az időt, az bármilyen furcsán hangzik a jelenlegi iszlám időszámításban is elvan csúsztatva. Ezt ők tudják, mert számontartják azt az évet is, amikor a tényleges időpont kellene, hogy beíródjék a történeti művekbe, de nem azt írják be, hanem van egy megegyezésszerű dátum. Ez azt jelenti, hogy az iszlám történetírásba szintén felfedezhető ez a probléma, de tulajdonképpen nem magában az iszlám történetírásban van a gond, hanem a szinkronizálásban. 614-ig viszonylag tűrhetőek az adatok. Elindul az iszlám – mert már elindul –, egy kicsit későbbre van datálva, hogy valamivel ki tudják tölteni ezt a 300 évet. Egy kicsit korábbi eseményeket hátrább csúsztatják a későbbi eseményeket előrébb, minden esetben ez a gyakorlat. Na jó de van egy nagy rész, amit nem lehet kitölteni, nincsen semmi. S még egy, nem tudom fölfigyeltek-e rá, hogy itt soha régészeti adatokra nem hivatkoznak. Ugyanis a régészeti adatok azért nagyon sok mindent elárulnak, ezt Illig maga is hangsúlyozza, hogy igazából hamisítani csak írásokat lehet. Mert azért mondjuk egy Karoling méretekben, az írásokban hamisított Nagy Károly képhez méltó palotát föld alá leásni, hogy majd kiáshassuk és „fölfedezhessük”, ez megoldhatatlan még a mai eszközökkel is. Ezt legföljebb úgy lehet, hogy csinálunk egy Nagy Károlyról szóló monstre filmsorozatot, ehhez fölépítik a díszleteket, utána sok ilyen „macis” sorozatot csinálnak, elfelejti a néző, mert a néző mindig csak a tegnap esti tévéműsorra emlékszik, elfelejti, hogy Nagy Károlyról volt 10 évvel ezelőtt egy filmsorozat és utána jön a régészet s „föltárja”. Végül is ma már ezeket is meg lehet csinálni, de azért ilyen mértékűre a legjobb tudomásom szerint még nem vetemedtek. Ugyanis nagyon költséges. Tulajdonképpen ez az egyetlen hátulütője, viszont írást úgy lehet hamisítani, ahogy nem röstellnek. Namost itt a röstelkedésnek nyomát sem látjuk, mindenesetre az iszlám expanziónak van 300 éve, ami alatt az iszlám semmi mást nem csinál, mint feldúl, gyilkol, lerombol, rohan, terjeszkedik. Mi csodálkozunk, hogy sehol senki nem áll ellen – hogy van ez? Semmi más nem történik ugyanis. Mindaz, ami ténylegesen fogható emlék azt Ő szépen sorban mutatja ki egyfolytában, antedatált tehát korábbra csúsztatott, vagy későbbre csúsztatott s még így is óriási lyukak vannak amikor egyszerűen nem történik semmi. Megjelenik utána megint a történelem régészeti, építészettörténeti adatokkal is az Emirátusok illetve a Szultanátusok idején. Ez már a IX. század, pontosabban a 900-as évek.

Mi történik Bizáncban? Meg kell mondjam, hogy az egész műveletben ez volt a legzseniálisabb! S ez azért nagyon érdekes, mert én nem hiszem, hogy aki foglalkozott már művészettörténettel vagy történelemmel ne tűnt volna fel, ezt egyszerűen nem tudom elhinni. Ugyanis mi történik? Ha én bizánci történetírást folyamatában nézem, akkor – Illig gyönyörűen kimutatja ̵